Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Moldova György: Gumikutya (1967) VII/4. Egy kávé árával sem akarok benne lenni a gyár ellopásában

2010.06.22

XI.

A negyedik terem szabályszerű bárhelyiségnek volt kiképezve, a hasonló szórakozóhelyektől talán csak annyiban különbözött, hogy egyik falát ismeretlen rendeltetésű függöny takarta le.

Balaskó még sohasem járt bárban, gyanakodva ült fel a magas lábú székre, és elhárította a platinaszőke mixernő által felkínált italokat is. Noch három cent Black and white whiskyt ivott, leöblítette szódavízzel, utána a bárpult színes műanyaglapjára könyökölt.

Mielőtt rátérnénk a tárgyra, becsületszavát kell kérnem, hogy fegyelmezetten és mértéktartóan fog viselkedni. Egy esetleges meggondolatlanság jóvátehetetlen károkat okozhat a gépezetben. Bírom az ön morális obligóját?

Bár Balaskó nem tudta pontosan, mit jelent a morális obligó kifejezés, beleegyezően bólintott, mindenképpen találkozni akart a „Megkísértő Villá”-ban egy becsületes emberrel. Noch intett Momentánnak, hogy húzza szét a szoba főfalát eltakaró függönyt.

A függöny mögött egy külön kis szoba tűn fel, melyet üveglap választott el a bárhelyiségtől, ettől a szoba múzeumi üvegszekrény-tárlókra hasonlított. A kis szobában egy olajos ruhájú, középkorú munkás dolgozott, szalagon futó munkadarabokat reszelt egyhangú mozdulatokkal. Noch a fényt a munkás alakjára irányította.

Négy és fél évvel ezelőtt – mikor végleg rendeztem a „Gumikutya és Gumimacska Tröszt” ügyét – embereim olyan sietve szedték szét a gyárat, hogy véletlenül ezt a munkást is elhozták az épülettel együtt. Először megszidtam embereimet a gondatlanságukért, de később úgy találtam, nem lesz haszontalan, ha ezt a munkást egy üvegfal mögött magamnál tartom. Igen tanulságos példa: milyen sors vár arra, aki nem írja alá űrlapjainkat, vagyis, más szóval, hogy élnek az úgynevezett egyszerű, de becsületes emberek, akiket ön annyira kedvel.

Közelebb lépett az üvegfalhoz, és egy hosszú oktatói nádpálcával mutogatott.

Becsületes munkás, tudományos nevén proletar correctus. Hazánk adottságai nem kedveznek a szaporodásának, a XX. században már erősen kiveszőfélben való fajta. Helyette a proletar törzs más alváltozatai: a lógós munkás – proletar lincus, a részeges munkás – proletar piaticus és a tolvaj munkás – proletar szajrèensis kezdenek elterjedni. A proletar correctus gondozása nem igényel különösebb költségeket. Napi tápláléka mindössze egy negyed kiló „Mindent bele”-típusú nyáriszalámi.

Még nem hallottam erről a szalámiról.

Úgy készül, hogy naponta összesöprik a vágóhíd udvarát, és az így összegyűlt anyagot hurkabelekbe töltik. Ezenkívül igényel még két zsúpszalmából facsart és timsóval tartósított nagyfröccsöt. Szellemi szükségletei elenyészőek, minden reggel egy újság, melynek ránéz a címlapjára, aztán sóhajtva zsebre gyűri.

Noch elnézést kért a vendégétől, visszament a bárpulthoz, és ivott még egy háromcentes Black and white whiskyt. Majd tovább magyarázott.

Foglalkoztatása is rendkívül egyszerű: egy önmagába visszacsatlakoztatott, vagyis körbefutó szalagon reszeli a fakutyákat, mielőtt a kutyák végképp elkopnának, kicseréljük őket. Semmiféle különleges őrizetre nincs szükség, csak a futószalag sebességét kell olyan szinten tartanunk, hogy ne nézhessen fel, mert ha felnéz, meglátja, hogy mindent elloptak körülötte, indulatba jön, és ennek beláthatatlan következményei lennének.

Balaskó elszoruló torokkal kérdezte:

Mióta dolgozik már így?

Már évek óta.

Közben nem is volt szabad napja?

Nem. Csak azt kell közölni vele, ha fáradt: vállalati vagy országos érdek, hogy folytassa a munkát, ezzel mindig meg lehet győzni. Akar vele beszélni néhány szót?

Szeretnék.

Noch figyelmeztetően intett.

De meg kell ígérje: nem intéz hozzá lázító tartalmú szavakat!

Megígérem.

Noch utasította Momentánt.

Professzornő, kapcsolja a futószalagot az ötös sebességre.

Kivárta, míg a futószalag felgyorsul, csak akkor nyújtotta át a kis kézi mikrofont Balaskónak.

Parancsoljon.

Balaskó meghatottan szólt bele a mikrofonba.

Hogy élsz, pajtás?

A munkás az üvegfal mögött minden erejét megfeszítve próbált alkalmazkodni a futószalag felfokozott sebességéhez, úgy válaszolt, hogy közben nem emelte fel a fejét.

Jól vagyok, pajtás. Most még egy kicsit rá kell vernem, mert azt mondják, ez nagyon fontos exportmunka. Őszintén szólva budira sem tudok menni, inkább kiizzadom, de majd ha ezt a munkát befejeztem, akkor pihenek.

Lassan megszokta a futószalag gyorsított tempóját, lazított, beszédének ritmusán is elmélázott.

Tudod, pajtás, már régóta nem jutottam el sehova, őszintén szólva azt hiszem, hogy a mozik, a színházak meg a többi szórakozóhely már mind becsukott, mert ahogy én nem érek rá, gondolom, más se nagyon. Nem így van?

De igen, így van.

De majd, majd ha ezzel a munkával kész leszek, akkor kirúgok a hámból. Felveszem a sötétkék ruhámat – tudod, van egy elég jó sötétkék ruhám –, és elmegyek mindenhová.

Igen, majd ha befejezted ezt a munkát, akkor nagyon jó lesz. És mondd, biztos vagy benne, hogy olyan fontos ez a munka, amit végzel?

Noch ingerülten közbeszólt.

Megmondtam önnek, hogy tartózkodjék a lázító kérdésektől. Professzornő, legyen szíves, kapcsolja rá a hetes sebességet.

A munkás bólintott Balaskó kérdésére, közben a keze motollaként járt a reszelővel.

Rendkívül fontos, pajtás. Elég egy tized millimétert tévednem, és már kész a selejt. Megbocsáss, pajtás, de nincs időm. Már talán két perce is beszélgetünk, és közben nem tudok figyelni a munkámra. Képzeld el, hova jutna az ország, ha mindenki ellopna a munkaidőből két percet.

Balaskó felsóhajtott.

Igazad van. Isten veled, pajtás.

Isten veled.

Momentán elfordította a reflektort a munkás alakjáról, és összehúzta az üveglap előtt a függönyt. Noch visszaült a bárpult mellé.

Nos, tehát látta, hogy élnek az úgynevezett becsületes emberek. Ezek után sem hajlandó aláírni a nyilatkozatot?

Nem.

Sajnálom, Balaskó úr, hogy nem tudtunk megegyezni, elbocsátom magát. Elnézését kérem az elvesztegetett idejéért, a kapunál majd megkapja a napidíját.

Széttárta a karját.

Jelentsen fel tetszése szerint az ország bármelyik intézményénél vagy hivatalában. Nem akarok jósolni, de maga rá fog jönni, hogy egyedül én akartam jót magának, mert a tehetséges embereket én mindig szerettem. Maga még kérni fogja, hogy aláírhassa ezt az űrlapot, de nem tudom, megengedhetem-e majd akkor? Most pedig: örültem a szerencsének, Balaskó úr.

Balaskó kifelé indult, de félútról még visszafordult.

Bocsánat, milyen paraszt vagyok, még meg sem köszöntem a kávét, pedig rég ittam ilyen jót. Látszik, hogy mozdonyban főzték. Mennyiből tudják kiállítani?

Azt hiszem, két forint az önköltsége.

Balaskó a zsebébe nyúlt.

Tessék három forint. Egy dupla árával sem akarok benne lenni a gyár ellopásában.

Utolsó forintját Momentán elé vágta.

Ez pedig öné, a kiszolgálásért.

Elsietett, Momentán fénylő szemmel nézett utána, sietve kérdezett valamit, hogy elrejtse gondolatait a főnöke elől.

Mit gondol, Noch úr: nem lesz botrány, ha csakugyan bejelenti, hogy ellopták a gyárat?

Noch egy kényelmes mozdulattal leverte szivarjáról a hamut.

Nem.

Honnan tudja? Hiszen ilyen eset még nem fordult elő, eddig minden ügyfelünket sikerült megvesztegetnünk.

Egyszerű logika, professzornő. Ugyanis összesen két változat lehetséges. Először: az illetékesek nem hiszik el a bejelentést, és a barátunk addig bizonygatja az igazát, amíg a bolondokházába kerül. Másodszor: az illetékesek elhiszik a bejelentést, és erre barátunkat még inkább bevágják a bolondokházába, ha nem a börtönbe. Bármilyen zsúfolt is mind a két intézmény, az ő számára találnak majd egy szabad priccset.

Momentán értelmetlenül nézett a főnökére.

Miért tennék ezt?

Mert Balaskó őrájuk nézve is veszélyes. Azt nem kell külön mondanom, ha botrány törne ki ebből az ügyből, az elsősorban nem engemet sújtana, hanem a hivatalokat, melyek olyan lelkiismeretlenül dolgoztak, hogy nyugodtan el lehetett lopni a hatáskörükbe tartozó gyárakat.

És mi történik abban az esetben, ha ezek a hivatalok nyíltan bevallják a mulasztásukat?

Ilyen eset nincs, professzornő. A hivatal nagyon jól tudja, hogy abban a pillanatban, mikor egyetlen hibáját bevallja, rögtön kiderül a többi is, és a láncolat törvényszerűen elvezet a hivatal létezésének teljesen fölösleges voltához. Márpedig egy hivatal mindent beismerhet, ezt az egyet kivéve.

Noch elnyomta a szivarját.

A hivatal, professzornő, mindig túlélheti azt a feladatkört, melynek betöltésére eredetileg létrehozták, és feleslegessé válásával egyenes arányban növekszik hatásköre és testületi gőgje. És ez a mi szerencsénk, professzornő.

XII.

Balaskó természetesen nem fogadta el a kapunál felkínált napidíjat, így, egyetlen fillér nélkül, kénytelen volt végigsétálni az éjszakát.

Már éjfél után egy homályos tér sarkán fiatal huligán támadta meg, felelősségre vonta, amiért elcsábította a menyasszonyát. A feltaláló hiába jelentette ki, hogy nincs szerencséje ismerni a szóban forgó hölgyet, a huligán ütésre emelte az öklét. Balaskó az utolsó pillanatban hajolt el a félelmetes jobbegyenes elől, a huligán saját lendületétől előreesett, fejét az aszfaltba verte, és elájult.

Balaskó a kiállt ijedségtől szabálytalanul verő szívvel támaszkodott neki a falnak, arra rezzent fel, hogy egy rendőr áll meg előtte. A rendőr – rajongója az ökölvívásnak és minden férfias küzdelemnek – a túloldalról végignézte a verekedést, gratulált a feltalálónak kitűnő reflexéhez, ahogy elkerülte az ütést, majd lehajolt és megvizsgálta az eszméletlen huligánt.

A rendőr komor arccal emelkedett fel, közölte, hogy legnagyobb sajnálatára kénytelen lesz feljelenteni Balaskót. Ő a túloldalról tisztán látta, hogy a huligán támadása legfeljebb 40–45 százalékban veszélyeztette Balaskó testi épségét, a feltaláló viszont meggondolatlan és felelőtlen elhajlásával 60–65 százalékos károsodást idézett elő a huligán szervezetében. Ez a húszszázalékos különbség, a rendőr becslése szerint, legalább 6–8 hónapos börtönbüntetést von maga után, természetesen Balaskó ellen.

 

 A feltaláló hiába fogadkozott, hogy ezentúl ötjegyű logaritmustáblát és szögmérőt hord majd magával, megállapítani, milyen százalékban védekezhet egy huligán támadása ellen, a rendőr megértően bólogatott, de azért feljegyezte Balaskó adatait.

Talán ennek a rendőrnek nehezen megemészthető méltánytalansága okozta, hogy Balaskó eltért eredeti szándékától, és nem a rendőrségre sietett feljelenteni a tolvajokat, hanem úgy döntött: inkább a Gumiügyi Minisztérium illetékeseivel közli a gyár ellopását.

Már jóval a hivatalos idő kezdete előtt ott várakozott a minisztérium előcsarnokában, feszülten figyelte, mikor tűnik fel végre egy ismerős arc.

Elsőnek Lágymányosi Miklós jelent meg egy kis hordárkocsin, maga előtt tolta az íróasztalát, melyet a hivatalos órák után mindig hazavitt magával, nehogy éjszaka bárki is leüljön mellé. Lágymányosi a kapu előtt megállt, itt több mint negyedórát várakozott, mert ragaszkodott hozzá, hogy minden érkezőt előreengedjen. Végül már csak egy kóbor macska maradt kint, őelőtte is mélyen meghajolt, karjával befelé mutatva. A macska elutasítólag nyávogott, Lágymányosi arcára alázatos mosoly ült ki.

Nagyon hálásan köszönöm.

Becipelte az íróasztalt az előtérbe, észrevette Balaskót, széles mozdulattal tárta szét a karját.

Csak összehoz minket a sors, Balaskó elvtárs.

Átölelte Balaskót, megcsókolta, és a feltaláló bárhogy tiltakozott, ráültette az íróasztal tetejére, és a hátán vitte fel második emeleti szobájába. Most is a legkényelmesebb székbe ültette le, ő maga a lábaihoz kuporodott, és szolgálatkészen nézett fel rá.

Hallgatlak, Balaskó elvtárs.

Balaskó ünnepélyes, emelt hangon jelentette ki.

Lágymányosi elvtárs, elloptak egy gyárat.

Lágymányosi szemét elfutotta a könny.

Ó, hogy milyen emberek vannak! Mondd meg, Balaskó elvtárs, mire kellett nekik ez a gyár? Tegyük fel: éheztek, rongyosak voltak, de akkor is, mért kellett rögtön ellopni egy gyárat? Mért nem jöttek el hozzám, te tudod a legjobban, Balaskó elvtárs, hogy én odaadtam volna mindenemet.

Balaskó elhűlve hallgatta a fővéleményező szavait.

Nem értelek, Lágymányosi elvtárs. Neked most az a legfontosabb, hogy a tolvajokon sajnálkozz?

Igen. Mert biztos van közöttük egy csomó fiatal ember, és ha kiderül róluk, hogy elloptak egy gyárat, egész életükre megbélyegezték magukat, tönkretették a jövőjüket. Sohasem kaphatnak egy olyan nagyszerű asszonyt, mint Marika, és hogy néznek majd a gyerekeik szemébe, ha azt kérdezik tőlük: apuka, igaz, hogy te a nép gyárához nyúltál? Mit felelnél te az ő helyükben, Balaskó elvtárs?

Igaz, fiacskám, én szemét, enyveskezű tolvaj vagyok, kilopnám a forró zsírból a hurkát.

Már megbocsáss, Balaskó elvtárs, de hát hogy esne ez annak az ártatlan gyereknek?

Balaskó kezdte elveszíteni a türelmét.

Mondd meg végre nyíltan: akarsz tenni valamit a tolvajok ellen, vagy nem akarsz?

Lágymányosi szelíden mosolygott.

Ó, ez az örökös kiélezése a dolgoknak, a folytonos törik-szakad, fekete-fehér, igen-nem! Nem érzed, Balaskó elvtárs, hogy az élet mennyivel bonyolultabb és összetettebb ennél? Vannak apró, de rendkívül fontos emberi érzékenységek, melyeket nem lehet mindjárt lábbal tiporni, ha egy-két gyár eltűnik.

Mondd, miért vagy te fővéleményező, ha ennyire nem csinálsz semmit?

Lágymányosi arca elkomorodott, mint mindig, ha az állása került szóba. A páncélszekrényből elővette számtalan aláírással ellátott kinevezési okiratát, és felmutatta.

Ezt nagyobb emberek döntötték el, mint te vagy én. És el tudod képzelni, hogy egy Vaskovics elvtárs, egy Niederfellner elvtárs vagy maga Kovács Gedeon elvtárs tévedhetett?

Szarok én a papírra, az az igazság, hogy fővéleményező létedre semmiről sincs véleményed.

Nem helyes így kifejezned magad, Balaskó elvtárs, hogy „szarok a papírra”, nem szabad megengednünk, hogy elragadjanak minket az indulataink. Azért tűnik úgy neked, mintha nem merném vállalni a felelősséget, mert tartózkodom minden elhamarkodott döntéstől. Ha csak az én személyes sorsomról volna szó, nem törődnék semmivel. Kiállnék csupasz mellel a villámok elé, de itt sokkal nagyobb a tét.

Mi a tét?

Ha most elkezdem firtatni az ellopott gyár ügyét, előfordul, hogy belebukok, és leváltanak. Ez nem azért lenne baj, mert én elveszíteném az állásomat, hanem, mert ha én elkerülök innen, komoly bajok történhetnek.

Milyen bajok?

Lágymányosi magasztos arccal mosolygott.

Például képzeld el, Balaskó elvtárs, hogy valamilyen okból éppen ide, a Gumiügyi Minisztérium Véleményezési Főosztályára nyújtanának be egy tervezetet, hogy milyen irányba folyjon tovább az emberiség sorsa, és a fővéleményezőnek kellene dönteni, hogy háború legyen vagy béke, élet vagy halál. Ilyen esetek persze ritkán fordulnak elő, de történjen meg csak egyszer egy életben, már azért érdemes volt tartózkodni a meggondolatlan döntésektől apró ügyekben.

Balaskóra nézett.

Be kell látnod, mennyire fontos, hogy éppen én legyek itt ezen a poszton, és nem egy lelketlen hivatalnok.

Teljesen mindegy, ki van ezen a poszton – mondta Balaskó letörten. – Bárkit is neveznek ki fővéleményezővé, az abban a pillanatban elveszíti a véleményét, és teljesen mindegy, mi volt az az elveszett vélemény. Még egyszer és utoljára kérdezem: hajlandó vagy tenni valamit a tolvajok ellen?

Már kielemeztem neked, mennyire antidialektikus ez a kérdésfeltevés, ennél csak az volna helytelenebb, ha én mechanikus igennel vagy nemmel válaszolnék.

Szeretetteljes pillantást vetett Balaskóra.

De ha bármiben segíthetek, nagyon kérlek, fordulj hozzám. Nem akarsz még egy málnalekvárral töltött mézbonbont?

XIII.

Balaskó egyenesen Jólesz Ferdinándhoz sietett, de a vezérsugalmazó még nem érkezett be a hivatalába. A feltaláló idegességében képtelen volt ölbe tett kézzel várakozni, felkereste a „Központi Főellenőrző Bizottság”-nak a Gumiügyi Minisztériumba kihelyezett részlegét. Az eligazító Kraszner Benjámin főrevizorhoz utasította.

Mikor Balaskó benyitott a szobába, a vak ellenőr épp a titkárával beszélgetett.

Maga nem ért a festészethez, Steiner elvtárs. A francia festők mind csibészek és a burzsoázia lakájai. Magyarázza meg nekem, Steiner elvtárs, miért van az, hogy az egyik ecsetvonásuk így görbe, a másik úgy? Miért nem húznak egyenes vonalakat? Világos, miért. Azért, mert nem akarják ábrázolni, hogy az osztályharc egyenes vonalú fejlődése a szocialista forradalomhoz vezet. Ez az igazság, kérem. Akar egy igazán jó képet látni? Mutatok magának.

Kraszner kotorászott íróasztala fiókjában.

Innokentyij Blagoszlávovics Dobronrávov, nem, Innokentyij Dobronrávovics Blagoszláv vagy Blagoszláv Dobronrávov Innokentyijevics, vagy mégsem így? Mindegy. Elég legyen, kérem, annyi, hogy albán kommunista volt, és harcostársam az emigrációban, ő festette.

Egy bekeretezett, de különben teljesen üres fehér lapot mutatott a titkárának.

Ezt nézze meg, Steiner elvtárs. Lát maga ezen a képen formalista trükköket? Nem lát. Ezen a képen megvalósult a tartalom és a forma egysége.

A titkár magyarázat közben a fogát piszkálta, és különféle pofákat vágva utánozta főnökét, most intett Balaskónak, hogy szólaljon meg, ha akar. A feltaláló elfogódottan kezdte:

Jó napot kívánok. Kraszner főrevizor elvtárs?

Kraszner szigorú tekintettel fordult a hang irányába.

Miért fontos azt tudni magának, hogy én Kraszner főrevizor elvtárs vagyok-e, vagy pedig vitéz Pilisvörösvári Csaba, volt földbirtokos? Mert elvileg lehetnék az is. Mi célja van magának ezzel?

Egy bejelentést szeretnék tenni.

Kraszner pipára gyújtott.

Jól van, tegyük fel, hogy én Kraszner főrevizor elvtárs vagyok, de ismétlem, ez csak feltevés. Az éberség azt kívánja, hogy maga ne tudhassa egész pontosan: vajon én Kraszner Benjámin főrevizor elvtárs vagyok-e, vagy pedig vitéz Pilisvörösvári Csaba, volt földbirtokos. Magát hogy hívják?

Balaskó Pál.

Érdeklődve várom a bejelentését, Balaskó elvtárs.

Balaskó megköszörülte a torkát.

Főrevizor elvtárs…

Kraszner figyelmeztetőleg emelte fel az ujját.

Feltételezett főrevizor elvtárs.

A feltaláló indulatba jött.

De akkor én is csak feltételezett Balaskó vagyok!

Nem. Maga valódi Balaskó kell hogy legyen. Az éberség elemi követelményei így írják elő.

Balaskó sóhajtva belenyugodott.

Feltételezett főrevizor elvtárs! Azt akarom közölni magával, hogy a „Gumikutya és Gumimacska Tröszt”-öt ellopták.

A főrevizor gúnyos mosollyal dőlt hátra a székén.

Úgy, szóval egy egész gyárat elloptak? Nagyon helyes. Folytassa, kérem.

És Noch József, az igazgató, egy villát építtetett magának belőle.

Egy villát, kérem? Nem egy kanalat?

Balaskó csodálkozva nézett fel, nem értette, miért gúnyolódik a főrevizor.

Maga nem hisz nekem?

Hogyne hinnék, megjelenik itt, és bejelenti, hogy elloptak egy gyárat, melyet tegnapelőtt én magam ellenőriztem le, sőt, az én javaslatomra jelölték élüzemnek. Vagy talán már tegnapelőtt is el volt lopva?

Igen.

Akkor nekem miért nem tűnt fel? Nekem az ilyen dolgok általában fel szoktak tűnni.

Arcára önelégült mosoly ült ki, Balaskó nem tudta türtőztetni magát.

Magának az ilyen dolgok nem tűnhetnek fel, mert maga vak.

A főrevizor reflexszerűen visszakérdezett.

Maga szerint 1924-ben a bermudai kommunista párt kongresszusán helyes volt felvetni a „Rizs vagy bivaly”-koncepciót?

Miért fontos ez?

Mert én világos elvi összefüggést látok az akkori rizsfrakció és a maga mostani bejelentése között.

Balaskó a fejét rázta.

Nem érdekel. Én dolgozni szeretnék abban a gyárban. Nekem egy találmányom van, amely segítene az országon, azt szeretném kipróbálni. Kérem, ehhez segítsen hozzá, főrevizor elvtárs.

Kraszner előrehajolt, és metsző hangon kijelentette:

Én magát nem segítem hozzá semmihez. Én egy életet töltöttem el a munkásmozgalomban, és maga azt mondta nekem, hogy én vak vagyok! Akkor hogy lehetnék főrevizor? Ez éppolyan lehetetlen aljasság, mint az, hogy ellopjanak egy gyárat, vagy mint a francia festő képei. Maga őrült! Kérem, azonnal hagyja el a szobámat, nincs több tárgyalnivalóm magával.

Balaskó segélykérően a titkárra nézett, de az egy gesztussal jelezte, hogy teljesen hiábavaló próbálkozni. A feltaláló szomorúan lépett ki a szobából.

Kraszner csak nehezen nyugodott meg.

Hallatlan, kérem, hallatlan.

Megtömte a pipáját, és rágyújtott, most végre vissza tudott kanyarodni eredeti témájához.

De nemcsak a francia festők csibészek, Steiner elvtárs. Csibészek az angol, arab, belga, brazil, ciprusi, ceyloni, dán, dél-koreai, egyiptomi, etióp, finn, fokföldi és a többi festők is.

Balaskó ezalatt letörten ballagott az „Agitációs Propaganda Szervezési Főnökség” felé. Azzal próbálta felrázni magát, hogy félhangosan ismételgette.

Jólesz Ferdinánd ezt nem fogja tűrni. Ő nem hagyja, hogy ellopjanak egy gyárat.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.