Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nemzet és emlékezet

2011.12.09

Minden évben megemlékezünk történelmünk nagy eseményeiről, mint augusztus 20-án az ezeréves államalapítás, az 1848. március 15-én kezdődött forradalom, a szabadságharc után 1849. október 6-án a 13 magyar tábornok kivégzése. De emlékezhetnénk a muhi csatára, a Hunyadi János által vezetett török elleni harcok győztes csatáira, a Dózsa felkelésre, az ezt nem sokkal követő mohácsi csatára, a Bocskai nevéhez fűződő felkelésre, a Rákóczi szabadságharcra, az 1918-as őszirózsás forradalomra, az 1919. március 21-el kezdődő Tanácsköztársaságra, a II. világháborút követő felszabadulásra a német fasiszta megszállás és a magyar nyilas őrjöngés alól. Emlékezhetnénk sok fényes és gyászos eseményre a maga helyére téve, objektíven valamennyit. De nem tesszük, mert rövid a nemzeti emlékezet.

 Ennek okát keresve nem kell túl mélyre ásnunk, elég csak azt észrevenni, hogy Magyarországon a nemzeti ünnepeket többnyire az aktuális hatalom saját politikai céljaira kívánja felhasználni, ezek kijelölésében hajlamos akár történelemhamisítást is elkövetni. Ma az aktuális hatalom nem kívánja észrevenni, hogy a trianoni béke előzménye az akkori demokratikus Károlyi kormánynak az Antant által átadott jelentős területekről való lemondást követelő jegyzék volt, amit a Károlyi Kormány nem vállalhatott. Az ország egységének megvédését a dolgozó nép által támogatott Tanácsköztársaság Kormánya, a Népbiztosok Tanácsa vállalta, mely hősiesen védekezve, majd győztes csatákban, bár rövid időre, de megteremtette a független Magyarországot. A mai jobboldal csak arra emlékezik, hogy ez diktatúra volt. Azt azonban elfelejti ami a Horthy-korszakot jellemezte; a dolgozó tömegek nyomorát, a „másképp gondolkodók” üldözését és bebörtönzését, másfél millió ember kivándorlását, a gondolkodó szellemnek keresztény vallási dogmákkal való helyettesítését, végül a fasiszta Németország szövetségeseként a Szovjetunió megtámadását, a háború áldozatait a frontokon és idehaza, az országnak még a háború vége előtti kifosztását, majd teljes gazdasági romba döntését. Horthy Miklósnak mindebben nagy a személyes felelőssége és ma kár valamiféle nemzeti hősnek feltüntetni. Ezt a feledékenységet erősíti a mai média, ami nagyrészt nem más, mint a tőke szócsöve és egyik üzletága; és a mai „demokratikus” Kormány meg is tesz mindent azért, hogy ez így is legyen, aminek eredményeképp széles körben folyik az intézményes népbutítás, a történelemhamisítás és agymosás.

Ma az ország súlyos gazdasági helyzetben van, közel az államcsődhöz, a dolgozó tömegek teljes eladósodásához, ugyanakkor a Kormány egy elhibázott, voluntarista gazdaságpolitikát erőltet a nemzetre. Ennek okait részben a globális gazdasági válságban, de visszamutogatva az előző Kormányok gazdasági intézkedéseiben, és főként a rendszerváltást megelőző, Kádár János nevével fémjelzett korszak gazdaságpolitikájában kívánja látni. Ezt harsogja a jobboldal, hangoztatja a kispolgári értelmiség, ismételgetik a modern rabszolgamunkára kényszerített dolgozó tömegek; kihasználva, hogy a nemzet emlékezete kissé rövid. Az emberek elfelejtik, hogy a 60-as évektől az ország egy folyamatos fejlődési pályán volt, az életszínvonal emelkedett, az állami szolgáltatások (egészségügy, oktatás, nyugdíj, közlekedés, közbiztonság, honvédelem stb.) stabilan működtek, a fiatal nemzedéknek volt egzisztenciális jövőképe. A párt politikája egészében és elsősorban arra irányult, hogy ez a fejlődési tendencia ne szakadjon meg, az életszínvonal egy jottányit sem csökkenjen, s ennek érdekében vett fel a szocialista állam külföldi kölcsönöket. Igaz, hogy ez a fejlődési ütem sokkal kisebb volt mint a technológiailag és gazdaságilag fejlett kapitalista országokban, de az útlevéllel ellátott magyar polgárok Nyugaton csak az árubőséget, az autómárkák nagy számát, a háztartási és szórakoztató eszközök nagyobb teljesítményét és kiváló minőségét, a divat számos csábító termékét és a nagyobb fizetéseket látták. Nem látták, s főleg nem is akarták meglátni a fogyasztói társadalomban a munkanélküliséget, az ebből és a kapitalizmust kiszolgáló polgári pártok demagógiájából, a polgári demokrácia alapvető belső ellentmondásaiból származó emberi problémákat, a bűnözés változatos formáit, a kis áruházi lopásoktól kezdve a nagyvállalatok harcából eredő milliárdos üzleti csalásokon keresztül a nagy arányokat öltő fegyver- és kábítószer kereskedelmig. A felszínen minden csillogó volt, de az, hogy milyen sötét lehet a mély, az senkinek nem szívesen jutott eszébe. Ma már az emberek látják a mélységek sötétségét, érzik a rájuk nehezedő nagy nyomást, kapkodnak egy kis levegőért. A nemzet ma elfelejti, hogy a rendszerváltást saját maga akarta, s olyan pártok hajtották végre, melyek vezetői és meghatározó szerepet játszó tagjai előre tudták, hogy övék lesz az ország vagyona, amit a szocialista államban a dolgozó nép termelt meg, a továbbiakban pedig övék lesz a hatalom, s ehhez a nemzet csak a négyévenkénti szavazással asszisztálhat, de a hatalmat ma birtoklók gyermekeié lesz a jövő. Ma a korrupt, megalkuvó és diktatórikus módszereket jóváhagyó 2/3-os parlamenti többség az előző nemzedék politikusait, funkcionáriusait, sőt egyszerű párttagjait bűnösnek kívánja nyilvánítani, és bírósági úton el akarja ítéltetni. Eközben elfelejtik, hogy saját nagyapáikat, apáikat, közelálló rokonaikat ítéltetik el, és azt is elfelejtik, hogy fiatalabb korukban maguk is részesei voltak a „bűnösnek” nyilvánítandó cselekményekből, azaz szüleik munkájából származó előnyöknek, funkciókat vállaltak és töltöttek be, mellesleg március 15-én a szocialista rendszer ellen tüntettek. Az egykori tudathasadás mára amnéziát eredményezett. De ma ez általános jelenség.  Észre kéne venni, hogy ha a nemzet nem ébred öntudatra, s tovább tűri ezt a saját feledékenységének köszönhetően rákényszerített politikát, és nem váltja le időben ezeket az önhitt, egoista, hatalmi gőgtől eltelt képviselőit, ezzel a saját jövőjét ássa alá, a következő nemzedék pedig felette mond majd ítéletet.

 A nemzeti ünnepeken és akár gyászos évfordulókon is nem árt a nemzet emlékezetét felfrissíteni, hogy saját történelmét objektíven legyen képes megítélni, s ennek tudatában válasszon és cselekedjen.

 Dr. Erdész Károly

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.