Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bartus László: Az elvesztett polgárháború

2011.10.04

A Fidesz segít, hogy megértsük hatalomra jutásuk körülményeit. Ha nem próbálnák a 2006 őszén zajlott eseményeket hősi küzdelemnek beállítani, eszünkbe sem jutna, hogy itt tulajdonképpen egy puccs történt, amely két lépcsőben játszódott le. Az első felvonásra 2006 őszén került sor, a másodikra 2010-ben. Ez utóbbiról mi azt hittük, hogy demokratikus választás, de ők jelentették be azonnal, hogy nem választás, hanem „forradalom” történt. 2006-ban utcai harcokkal próbálták átvenni a hatalmat, ez volt a puccs „forró” szakasza. A második lépcsőben az utcai harcok eredményeit, a fizikai és verbális terrort realizálták a „fülkékben”, demokratikusnak álcázva a „forradalmat”. Valójában puccsot hajtottak végre a meggyengített köztársaság ellen. Ugyanannak a “permanens (ellen)forradalomnak” két szakaszáról beszélünk.

Magyarországon nem „lesz” polgárháború, hanem „volt”. Orbán Viktor 2006-ban polgárháborút indított Magyarország ellen. Ellenfele nem volt, mert akiket most „moslékzabálóknak” neveznek, ebből semmit nem vettek észre. Otthon nézték a tévében, hogy ég az ország fővárosa, kimentek még egy sörért, és nagy ívben tettek rá, hogy egy politikai kalandor puccsot hajt végre a Magyar Köztársaság ellen. A puccs első szakaszát sikerült leverni. Ez annak köszönhető, hogy a rendőrök között is voltak a garázdákhoz hasonló elemek, akik kocsmai verekedést csináltak a rendvédelemből, de leverték a cimboráikat. A magyar rendőrség mindig is olyan személyi állománnyal rendelkezett, hogy két egyforma bűnözőt kizárólag a rendőrruha különböztetett meg egymástól. Ha arra kellett volna számítani, hogy a magyar rendőrség képes létszámfölénybe kerülni, és szakmailag felkészülten leverni Orbán csőcselékét, akkor az nem sikerült volna. Orbán már 2006-ban átvette volna az utcán a hatalmat. Ehhez ideológiát is gyártott: ha egy kormány nem a nép érdekében kormányoz, akkor azt el lehet zavarni. Ilyen törvény nincs a magyar jogban, ilyen jogot törvényes módon senki nem tulajdoníthat magának. Senki nem jelentheti ki, hogy egy kormány „a nép érdeke ellen kormányoz”, ezért ő felhatalmazva érzi magát arra, hogy nem demokratikus úton elzavarja. Ezt nevezik puccsnak.

Orbánt 2006-ban le kellett volna tartóztatni, és el kellett volna ítélni az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt. Mellékbüntetésként örökre el kellett volna tiltani a közügyek gyakorlásától. Ha akkor van független köztársasági elnöke Magyarországnak, és nem egy másik pojáca ül a székben, akit csak a közpénzen folytatott turista szenvedélye érdekelt, és ugyancsak Orbán rángatott, és van egy bátor miniszterelnöke, aki nem fél a nyilas csürhétől, akkor Orbánt bíróság elé kellett volna állítani. Akkoriban még a Fidesz vezetésében is volt egy kisebb lázadás, mert a jobb érzésűek tisztában voltak azzal, hogy amit Orbán csinál, az puccs, törvénytelen. Az bűncselekmény.

Fentiekből következik, hogy azokat a rendőröket is ki kellett volna tüntetni, akiket később a brutalitásuk miatt elítéltek. Az ő brutális fellépésük nélkül a nyilas csürhét nem lehetett volna megállítani. A rendőrség tapasztalatlan utcai harcokban, szakmailag korrekt módon alkalmatlan lett volna erre. Az eszközök nem voltak tiszták, a cél viszont nemes, és végül is az esküjüknek megfelelően cselekedtek, megvédték a törvényes rendet. Ez Kelet-Európa, a Balkán határa. Mellesleg, egy ilyen polgárháborúban, Franciaországban vagy Angliában is több ujjat törtek volna ki, mint 2006-ban Budapesten.

A főkolomposokat nem lett volna szabad egy nap alatt kiengedni, hogy másnap újra gyújtogassanak. Kemény vallatásokkal fel kellett volna deríteni, ki szervezte őket a tévészékház elé, merthogy nem spontán mentek oda, az biztos. Kikkel tartották a kapcsolatot, kik adták az utasításokat? A puccs összes résztvevőjét be kellett volna gyűjteni. A titkosszolgálatnak nem lett volna fontosabb feladata, minthogy ezeket a szálakat felderítse, a rendőri munkát segítse, a hálózatot felgöngyölítse. Az a tény, hogy szeptember végétől a Fidesz nem engedte a szélsőjobboldali csürhét elszéledni, hanem október 23-ig uszította őket, önmagában bizonyíték arra, hogy az utcai harcokat és csatákat ők tüzelték. A WikiLeaks jelentések ezt csak megerősítették. A miniszterelnöknek a letartóztatások után ki kellett volna állnia a tévé nyilvánossága elé, be kellett volna jelentenie, hogy polgárháborút indítottak a Magyar Köztársaság ellen, az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére tettek kísérletet, a törvényes rendet a kormány megvédte. A felelősöket bíróság elé állítják, teljes körű vizsgálatot indítanak. Ennek során felderítik, és vád alá helyezik azokat is, akik az őszödi beszédet kiszivárogtatták, és azokat is, akik annak egyes részleteit megvágva a rádióban bejátszották. Majd az őszödi beszédet el kellett volna mondania nyilvánosan az egész országnak. És az országot a demokrácia, a törvény és a rend mellé kellett volna állítania. Ehhez a szélsőjobboldalt meg kellett volna fékezni, börtönbe zárni, és eldobni a kulcsot.

Orbán Viktort legkésőbb akkor kellett volna letartóztatni, amikor a parlament köré vont kordonokat lebontotta. Ez hétköznapi bűncselekmény volt, ezzel szemben nem véd a mentelmi jog. A letartóztatás humánus eljárás lett volna, mert ezért Amerikában a harmadik felszólítás után lelövik. A gyilkos golyót kiröppentő kommandós a legmagasabb kitüntetést kapta volna. Azt tette, amiért odaállították. Eleget tett a kötelességének. Ehelyett a puccs értelmi vezetője és szellemi irányítója négy év múlva miniszterelnök lehetett, és börtönbe küldheti a volt titkosszolgálati minisztert, megfosztatja elismeréseitől a volt rendőrfőkapitányt (csak azért úszhatja meg ennyivel, mert Pintér Sándor régi barátja). Semmisségi törvénnyel eltörlik a bűnözők büntetéseit. Börtönre akarják ítélni a puccs megakadályozásáért a volt miniszterelnököt. Ezek az emberek megérdemlik a büntetésüket, de nem ezen a jogcímen: őket azért kellene felelősségre vonni, hogy félelemből, politikai megfontolásból, rossz helyzetfelismerésből elmulasztották a puccsban résztvevőket letartóztatni, és vád alá helyezni. Ezzel felelősei annak, hogy a puccs második szakaszában a söpredék szellemi vezetője, egy politikai maffiózó, miniszterelnökké válhatott, eltörölhette a demokratikus alkotmányt, bevégezhette a megkezdett puccsot, és egy fasiszta mintájú diktatúrát hozhatott létre a Magyar Köztársaság helyén. Ezért még felelnie kell egyszer, de ennek ára lesz, mert diktatúrát békés úton leváltani nem lehet.

Orbán a polgárháború első („forró”) szakasza után folytatta a puccsot. A választási győzelem is annak része, mivel a győzelem után azonnal bejelentette az új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere létrejöttét. Kötelezővé tette a NENYI kifüggesztését, mintegy deklarálva azt, hogy puccsot hajtott végre, elfoglalta az országot. 2006 után a fizikai terrort verbális terrorral váltotta fel. Ez csak minőségi különbséget jelent, tartalmi változást nem. A folyamatos szitokáradat, a hazugságok sulykolása, a módszeres és tudatos rágalmazás, karaktergyilkosság, a politikai ellenfelek szándékos amortizációja, nem a demokrácia eszköztárának legális részei. Ezt sem lett volna szabad engedni, Orbánnak és bűntársainak bíróságon kellett volna bizonyítania a hazugságait, de az érintettek elmulasztották feljelenteni őket. A demokratikus kormány nem volt képes érvényt és tiszteletet szerezni a törvénynek. A hatalmi vákuum elősegítette, hogy a tömegek végre „rendet” akarjanak. A legnagyobb rendbontó ígért nekik rendet. Ahelyett, hogy börtönbe csukták volna az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt, lehetőséget adtak neki arra, hogy a 2006-ban megkezdett puccsot befejezze. A másik nagy mulasztás, hogy a Fidesz nyilas rohamcsapatát, a Jobbik nevű náci pártot nem tiltották be. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a várható végromlásba döntsék Magyarországot.

Mindehhez kellett az, hogy a magyar nép ne akarjon kapitalizmust, csak munka és felelősség nélküli jólétet. Nekik mindig fontosabb volt, ki ígér teljesítmény nélküli gazdagságot, ingyen sört, ki mondja azt, hogy eltartja őket. A magyar emberek többsége ma is abban a tévhitben él, hogy róluk az állam köteles gondoskodni. A privatizációt átkozzák, az ország “kiárusításának” nevezik, és fogalmuk sincs arról, hogy a kapitalista országokban majdnem minden magánkézben, sokszor külföldi tulajdonban van. A szocializmust sírják vissza. Most is csak akkor fognak lázadni, ha kiderül, hogy ez a hazudozó is hazudott, és felbukkan a láthatáron egy újabb hazudozó, aki még nagyobbat fog hazudni, csak ne kelljen megváltozni. Mindennél jobban szeretik a hazugságokat, amelyek felmentik őket a felelősség alól. A magyar ember most sem néz szembe azzal, hogy a nyomor, amibe süllyed, miatta van. Most kell learatnia saját döntései következményeit, amelyekkel mindig megakadályozta, hogy működőképes kapitalista ország legyen Magyarország. Olyan ország, ahol nemcsak dolgozni járnak az emberek, hanem elő is állítanak valami eladható terméket. A nyomor és a diktatúra az ártatlan „szegény magyar nép” mentalitásának következménye, arról csak ők tehetnek. Hogy klasszikusokat idézzünk, „se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire”. Csak sajnáltatni tudják magukat, de a saját felelősségükkel most sem néznek szembe.

És ha már Kertész Ákosnál tartunk, meg kell válaszolnunk azt a kérdést is, kik ellen irányult a polgárháború. Orbán polgárháborújának mindkét szakasza demokraták ellen irányult, és egyértelműen antiszemita érzelmekre épített. A Kossuth téren csőcseléket tartottak bevetésre készen, akik naponta olyan beszédeket hallgattak és mondtak, hogy Hitler belesápadt volna. A Sándor Palota előző bohóca őket nevezte „morális forradalmároknak”. Oszlopokra írták azoknak a zsidó közéleti személyiségeknek a neveit, akiket másnap felhúztak volna, ha megkapják az „engedélyt”. A hatalomátvétel után is antiszemita bűnbakképzést folytatnak, a bankok, a pénzvilág, a nyugati demokráciák elleni uszítás antiszemita jelentéssel bír, náci érzelmeket korbácsol fel. A puccsisták legendáriuma arra épül, hogy az „idegenek” kifosztották a magyar népet, elvették mindenét, szándékosan elszegényítették, el akarják foglalni a földjét. A magyarok többsége azért nem lázad semmiféle törvénytelenség ellen, mert meggyőződése szerint a koncepciós perek a zsidók ellen irányulnak, a szabadságjogok eltiprásával a zsidókat akarják visszaszorítani. A magyar ember pedig ezzel egyetért. Nem zavarja, ha Gyurcsánynak a fideszes legfőbb ügyész választ bírót, aki majd elítéli, mert az ítéletet ő már meghozta. Ha ez kell ahhoz, hogy hivatalosan is bizonyítsák, ő nem tehet semmiről, hanem mások a bűnösök, akkor legyenek csak koncepciós perek. Nyugodtan hazudjanak a médiában, mert jó célt szolgál.

Balsai bejelentette, hogy „terrorcselekménynek” minősítenék a 2006 őszén történteket. Ez Gyurcsány miatt van, ha minősített esetről van szó, akár tíz évet is kaphat. Nyilvánvaló a szándék, hogy egyszer akarják őrizetbe venni, aztán soha többé nem kiengedni. Sorban lesznek újabb gyanúsítások, és a magyar ember ennek örülni fog, mert ez visszafelé is megmagyarázza egész életének kudarcait. A Nemzeti Együttműködés Rendszere erre a frusztrációra épül. Ahogy egy jobboldali olvasó megjegyezte az Amerikai Népszavában: „mikor érti már meg az egyébként racionális baloldal, hogy speciális nyelvű és mentalitású országban csak speciális, az adott népre jellemző, annak életérzését felhasználó politikai mozgalom tud lépni? Jelenleg ezt ma a Fidesz testesíti meg, de a Jobbik teljesítheti ki.” Ez a speciális életérzés a frusztrációra épülő antiszemitizmus. A puccs az antiszemitizmus miatt nyert támogatást, és ma is ez az első számú éltetője.

Ez a nép ezt szereti, ezek az emberek beszélnek az ő nyelvén, ezzel a mentalitással azonosul. Beteggé tett a felismerés, hogy Orbán és rendszere nem idegen test, hanem a magyarság lényegének legautentikusabb kifejeződése. Nem véletlen, hogy ideológusaik a sokatmondó Káin, Nimród, Góg és Magóg, a szkíták és más borzalmas népek leszármazottainak tartják magukat.  Csapd agyon, és vedd el, amije van. Egész történelmüket magyar-zsidó háborúként írják le. És ma ezek diktálnak, a nép pedig egyetért velük. Csak azt tudnám, mit keresünk ebben mi, nem antiszemita és nem náci magyarok? Hogy kerültünk ide?

Nincs miben reménykedni. Ez a történet halad a végkifejlet felé, ezt megakadályozni nem lehet. Az utolsó segélykiáltásra is antiszemita kampánnyal válaszoltak. Irreverzibilis a folyamat. A mérgezés, a fertőzöttség mértéke átlépte a kritikus határt, nem lehet megállítani. A demokraták nem tudják megfordítani a helyzetet, mert nem merik bátran kimondani, hogy ez egy bűnöző banda, egy sötét, fasiszta diktatúra. Ezért nem találják fején a szöget. Ezért nem marad más, mint a menekülés. Emigrálni kell. Nincs más. Nemcsak fizikailag, hanem lélekben is. Vagy, ha fizikailag nem lehet, legalább lélekben. És ha már nincs hova, talán tényleg ki kellene mondani, hogy mi az, amit látunk. És harcolni ellene. Hogyan is mondják ők? Gyáva népnek nincs hazája. Milyen igaz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.