Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amit Hitler nem ért el fegyverrel, Merkel elérte az unió bővítésével

2011.12.30

A Munkáspárt Szabó Ervin Akadémia legutóbbi előadásán a termelési módról volt szó – és ott is felvetettem, hogy ezt olyan módon, ahogy ott elmondták, nagyon nehéz megjegyezni. Sokkal egyszerűbb, ha egy ábra formájában csinálják meg. (Az ábra Erdész Károly tanulmányában található meg.)

A termelési mód két ágra bomlik: nevezetesen a termelési eszközökre és a termelési viszonyokra. Röviden mondom, mert lehet, hogy valaki már ezt valahol tanulta.

A termelési eszközöknél ez a technológiai oldal. Régen mi úgy mondtuk, hogy a munka tárgya, a munka eszköze, plusz az ember a termelési tapasztalatával. Tehát ez a technológiai oldala a társadalom fejlődésének. Ez azt jelenti, hogy valamikor elkezdtük kőbaltával, gyaluval reszelni a fát; ma komputertechnikával dolgozunk – még mindig ugyanaz. Csak a technológia fejlődése hozta magával a termelőerők fejlődését. A termelőerők fejlődése hat a termelési viszonyokra. Miután a technológiai oldal megállíthatatlan, tehát mindig fejlődik, mindig újabb és újabb keletkezik, ezért ez magában rejti mindig a termelési viszonyoknak a változását.

Az ajánlott anyagban a termelési viszonyokról van szó. Kezdődik az ősközösségi társadalommal, folytatódik a rabszolgatartással, a hűbériséggel, a kapitalizmussal és a szocializmussal. Ahhoz, hogy ebből valamelyik megvalósuljon, például a kapitalista, el kell jutni egy megfelelő technológiai szinthez. Ha ez a technológiai szint nincs meg, akkor egyszerűen nem jöhet létre. Ugyanez vonatkozik a szocializmusra is. Ha a szocializmusnak nincs meg a technológiai alapja, akkor nem lehet a kapitalizmusból átmenni a szocialista társadalomba. Ez  a mennyiségi-minőségi fejlődés kérdése, mint amikor a víz felforr. Ez a minőségi ugrás, vagy a víz megfagy, mert ugyanúgy H2O mind a kettő. De következésképpen más a halmazállapota. Tehát mennyiségi változásból minőségi változásba megy át. Ezt annak idején így mondtuk.

A termelési viszonyoknak három alapeleme van. Ezek az osztályviszonyok, a tulajdonviszonyok és az elosztási viszonyok. Ebből az egészből a meghatározó a tulajdonviszony. Ha közösségi tulajdonban vannak a termelőeszközök, mint voltak a szocializmusban, ebből az következik, hogy az elsajátítás – tehát a munka eredményének az elsajátítása – is közösségi lesz. Míg kapitalista viszonyok között fordítva van. Az egyéni tulajdonból következik az, hogy néhány ember a többinek a munkáját, az eredményét elsajátítja. Szerintem törvényesen ellopja. És ez egyre koncentrálódik. Nevezetesen egyre kevesebb ember egyre több ember munkájának az eredményét sajátítja el. Ebből következik az, hogy ebből létrejön a kapitalizmus alapelemének az ellentmondása. Mégpedig az, hogy nem tartható fenn a technológiai fejlődés. Ezért az elosztható javak csökkenni fognak. Nagyon durva példa erre, de mindenképpen célszerű ezt itt megemlíteni: a Föld, helyesebben Magyarország lélekszámának az alakulása.

Ma Magyarországon ott tartunk, hogy a nők termékenységi mutatója 1,2 körül van. És ahhoz egyáltalán az ország lélekszáma megmaradjon, ennek 2,2 körül kellene lennie. Na most, 1,2 körül van, és most mindenkitől elnézést kérek, nem rasszista szemléletet fogok mondani: kérem, ez cigányokkal együtt van. A magyar felnőtt női lakosságra vonatkoztatva ez a szám 0,7–0,8. Ebből az következik, hogy Magyarország egyszerűen eltűnik. Megsemmisül. Hogy mondjak ellenpéldát, például az iszlám országokban, ahol többnejűség van, egy darab feleségre ez a termékenységi mutató 8 körüli. A környező országokban hasonló mint nálunk. Oroszországban sokkal rosszabb, ettől is. Franciaországban ez körülbelül 1,6, Németországban szintén körülbelül 1,6–1,4 körül van  a mutató. Az, hogy ezeknek az országoknak nem csökken a lélekszáma, az csak és csak annak az eredményeként értékelhető, hogy az iszlám bevándorlás óriási. Tehát úgy képzelték, hogy férfiakat exportálnak Németországba, Franciaországba,  és majd a népesség fenntartása megmarad. Ehelyett az történt, hogy ezek a férfiak letelepedtek, de hazamentek, és a muszlim asszonyaikat vitték magukkal, és fenntartják a vallásukat és a többnejűséget. És gyakorlatilag, ahogy annak idején Kadhafi elnök mondta volt, Európának az elfoglalása idő kérdése.

Na most ez csak egy kitérő arra vonatkozóan, hogy a termelési viszonyokból az következik, hogy az újratermelés, az embereknek az újratermelése, az ezeknek a viszonyoknak a következménye. Miből következnek ezek? Alapvetőek az osztályviszonyok. Mely osztálynak vannak a kezében ezek a javak? Most a tőkésosztály kezében vannak. Következésképpen  a nemzeti jövedelemnek jelentős százaléka, több mint 70 százaléka ezeknek az embereknek a kezébe kerül. Ezek nem magyarok. Ez a pénz ebből az országból egyszerűen elmegy. Hogy megy el? Ez a kérdés. Hát kérem szépen, nem kell itt cigányozni, nem kell itt zsidózni: ezt a németek viszik el, úgy, ahogy meg van írva 500 év óta. Ezt nem nagyon tanítgatják, de a tokaji parasztember mindig azt mondta: megint a német szüretelt. 500 év óta mindig a német szüretel. És ugye elviszi a nemzeti jövedelemnek jelentős részét. Itt Magyarországon szinte ebből gyakorlatilag semmi nem marad. Ami megmarad, azt az elosztási viszonyok alapján osztjuk szét.

Az ábrán lehet látni: két lába van, ezek a csereviszonyok, amelyek számunkra egyre kellemetlenebbek és egyre rosszabbak. Amit mi termelünk, búzát, napraforgót – pont benne vagyok a napraforgó termesztésben nyakig, most arattam le – kérem szépen, nyomja lefelé az árát. A komputernek, az elektrotechnikai cikkeknek az árát viszont pedig nyomja fölfelé. De nyomja felfelé a gázolajat, nyomja felfelé a benzint. Gyakorlatilag ma már szinte azt lehet mondani, hogy ezek a termékek megfizethetetlenek.

A másik lába az elosztási viszonyoknak a fogyasztási viszonyok. Teljesen nyilvánvaló, hogy idetartozik az életszínvonal kérdése. Hát körülbelül ma a magyar lakosság egynegyedrésze (25%) olyan életszínvonalon él, mint a Kádár-rendszerben élt. De lehet, hogy ez is túlzás.  Ezeknek az előrebocsátásával nézzük meg az első anyagot. A címe: Technológia, gazdaság, politika – dr. Erdész Károly dolgozata.

Több főiskolán vettem részt különböző előadásokon, ahol az úgynevezett fenntartható fejlődés elméletét előadták. Ha mi új kommunista társadalmat akarunk csinálni, akkor magának a technológiai fejlődésnek, mint említettem volt, a problémáját nem lehet megkerülni. Marxék valahol az újkor kezdetén lévő technológiai fejlettségre dolgozták ki a marxizmust magát. Leninék  1917-re. Ott is adott volt egy technológiai szint. A szocializmus korában mi elértünk egy másik technológiai szintet. Az is egy adott szint, aminek  megvoltak a maga társadalmi és politikai következményei.

Amikor jött a rendszerváltás, és eggyel visszaléptették a termelési viszonyokat, akkor ebből az következik, hogy mintegy kiirtották a létező, általunk megtermelt, létrehozott termelési eszközöket, és a technológiai színvonalat is. Tehát nem Antall József. Nem Horn Gyula, nem mit tudom én, ki. Magának ennek az egy intézkedésnek a következménye az, hogy az új tulajdonos nem tud mit csinálni a téesszel, nem tud mit csinálni a téglagyárral, nem tud. Mit tud vele csinálni? Eltakarítani, lerombolni.

Az, hogy az országot lerombolták, és elpusztították, semmi egyébnek nem a következménye, mint az, hogy a szocialista termelési viszonyokat lecserélték kapitalista termelési viszonyokra. Úgy látszik, ez kutatás kérdése, hogy a szocialista termelési mód tartalmazhat kapitalista elemeket – de fordítva nem lehetséges, említettem a gebinest és hálapénzt. Talán Kínát is említhetném.

Mit csinált közben a termelőerő, mit csinált közben a technológia? Fejlődött és fejlődik. A kapitalizmus és a termelőerők, a technológiának a fejlődése között az ellentmondás még sokkal nagyobb. Aminek az a következménye, hogy a fejlődő technológia nemhogy az emberek jólétét okozná, hanem az történik, kérem szépen, hogy nyomorba dönti az embereket. Idetartozik a hitelválság, idetartozik – most jöttem a vasúton, még nincs is hó, már összedőlt a menetrend – egyszerűen nem tudják működtetni a rendelkezésre álló technológiát.

Tehát lehetett látni, hogy közeledünk – ezen az ábrán lehet látni, hogy ott van egy inflexiós pont. Amikor egyszerűen a további működése lehetetlenné válik a kapitalista társadalomnak. Itt a szerző, dr. Erdész Károly azt mondja erre, hogy ez közel van most már. Most innentől kezdve dr. Erdésszel vannak vitáim, de maradjunk az előadás anyagánál. Ha a technológia fejlődése  tovább száguld, akkor ebből az következik, hogy a nyomor egyre nő, és egyeseknél egyre nagyobb vagyon lesz. A számítógépiparban, a gépjárműiparban akkora vagyonok keletkeznek, aminek már nincs is értelme. Tehát ma már látjuk, hogy egyesek felajánlják ilyen meg olyan célra a vagyonuknak bizonyos százalékát, mert amikor elment egy-két temetésre, látta, hogy mindenki kopasz hátsóval kerül a föld alá. És amit összeharácsolt, azt nem viszi magával. Az most egy másik történet, hogy  hagyhatná örökbe a hozzátartozóira. Általában ennek az szokott lenni a következménye, hogy ezek a vagyonok elúsznak, tönkremennek, mert úgy mondjuk: az utódok tehetségtelenek.

Most ha a technológiai fejlődés így folytatódik tovább, akkor annak az a másik következménye ez alapján az ábra alapján, hogy kimerülnek a nyersanyagkészletek, kimerül az energia – és itt legfontosabb kérdés az energia – amelyet nem lehet többé biztosítani a lakosság számára. Itt jön be  Kínának a példája, amikor azt mondja, hogy ő úgy szabályozza például a termékenységet, hogy családonként – mert ők több milliárdan vannak – az adott terület eltartó képességét figyelembe véve jelenleg egy gyerek lehet Kínában. Most ezt állítólag már felülvizsgálták, és ott tartanak, legalábbis a CRI szerint, hogy bizonyos területeken már megengedik a kettőt. Támogatják ugyanakkor a kínaiaknak a külföldre távozását, hogy más országokban telepedjenek le. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a Kínai Népköztársaság területének egységét fenn tudják tartani. És be tudják vonni a külföldi eredményeket, termelési eredményeket a Kínai Népköztársaságnak a gazdasági erősítésébe.

Na most, vannak, akik úgy aposztrofálják itt-ott-amott, hogy ez imperializmus. Fel lehet így is fogni. De azok az emberek, akik abban az országban élnek, azok nem így fogják fel, hanem úgy fogják fel, hogy ők egy sikeres ország állampolgárai, akiknek az életszínvonaluk napról napra nő; ezzel szemben a mienk napról napra romlik.

Ez lenne itt ezen a görbén az ésszerű fenntartható fejlődésnek az iránya, görbéje. Én sehol ilyen ábrát én még nem láttam. Lényeg az, hogy ha az ábrát megnézzük, a fejlődési határ előtt tudnánk tartani a fenntartható fejlődést. Nekünk tehát, akik kommunistaként képzeljük el a jövő szocialista társadalmát, erre a fenntartható fejlődésre kell kitalálnunk azokat az intézkedéseket, amellyel a gazdaságot, a lélekszámot, a technológiát ebben a tartományban tudjuk tartani.

Erről már többször írtam, de itt van Gregor Gysinek az előadása a szocializmus jövőjének a lehetőségéről. Ő a Német Szocialista Egységpárt elnöke volt, jelenleg a parlamentben lévő vezetője. A Thürmer elvtársék is, meg én magam is bizonyos mértékben vitában vagyunk vele, de a helyzet az, hogy ő eredményes, mi meg nem. Azért célszerű megnézni, hogy ő körülbelül hogy és mint gondolja ezt a kérdést megoldani.

Itt most közbevetek egy gondolatot, mert mondtam, hogy a német tőke viszi el a magyar nemzeti jövedelemnek a nagy részét. Ki kell mondani, és ez így van, hogy amit Hitler nem ért el fegyverrel, azt Angela Merkel asszony elérte azzal, hogy kibővítette az Európai Uniót. A németek érték el, de különösen amióta Merkel a vezető. És folyik az európai népek gyarmati sorba süllyesztése Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban, és hamarosan Magyarországon is. Ugye ez az úgynevezett fizetési akármi, ami most van: ez a leminősítés, meg minden egyéb – ez már ennek az előszele.

Mit tudnak csinálni a német kommunisták – ezt  itt a végén az összegzések között lehet látni, amikor is két dolgot nagyon aláhúz az előadó. Nevezetesen azt, hogy hogyan viszonyuljunk mi a piachoz. Itt ha jól emlékszem, ez az utolsóelőtti lapon van rajta. Kell-e a piac a szocializmusban? Természetesen kell a piac. De kell hozzá a Magyarországon valamikor nagyon jól működött Anyag- és Árhivatal. Amikor is nem ötletszerűen lehet megmondani, hogy egy liter benzint mennyiért adok, hanem valaki megnézi, hogy kérem szépen, hogyha te 360 forintért adod a benzint meg a gázolajat, annak milyen következménye van arra, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér, egy kiló hús. Tekintettel arra, hogy az árrendszerre összpontosítva – itt a cserearányokról beszéltem az elején – minden mindennel összefügg. Ezt annak idején, hogy mibe kerül egy adott áru, ezt úgy határoztuk meg, hogy a társadalmilag szükséges munkaidő értéke. Ez azt jelenti, hogy egy asztalos  gyalul, és mit tudom én, egy deszkának a gyalulását megcsinálja egy óra hossza alatt. Ha gyalugéppel csinálja, ráteszi, automatikusan végighúzza ezt a deszkát, megcsinálja három másodperc alatt. A társadalmilag szükséges munkaidő ára az ennek a gyalugépen végzett munkaidő  árához fog igazodni.

Tehát amikor például Magyarországon azt gondolták, hogy reprivatizálják a földeket, és a parasztoknak odaadják a földeket, és majd lovacskával  mennek szántani, akkor kiderült, hogy egy kiló búza előállítása százszor annyiba került ezen a módon –, ahelyett, hogy ezt traktorral, kombájnnal csinálnák volna. Ez aztán az Antall-kormány idején durván egy fél év alatt, vagy egy év alatt megbukott, és mindenki rájött, hogy nem szabad vele foglalkozni. Ugyanez történt bizonyos iparágaknál: bányászatnál, kohászatnál. Nagyon jó példa rá a Miskolci Lenin Kohászati Művek, vagy a Diósgyőri Gépgyár. Egyszerűen kapitalista termelési viszonyok között nem tudták fenntartani. De miért? Mert a társadalmilag szükséges munkaidő például Németországban sokkal kevesebb volt, és sokkalta versenyképesebb, mint a magyar. Ráadásul a mezőgazdaság vonatkozásában a mezőgazdaságnak a szétverése az úgy történt, hogy a francia paraszt körülbelül négyszer akkora támogatást kap, mint a magyar. Tehát ha ő ingyen adja a búzáját, még mindig nyereséges. Én, hogyha a búzámat nem ingyen adom, már veszteséges vagyok.

Ebből az következik, amit mondtam, hogy a termelési viszonyok visszahatnak a termelőerőre, és gyakorlatilag a szocialista elpusztult. Nem kell ehhez se kormány, nem kell hozzá semmi egyéb, elég, hogyha a képviselők felteszik a kezüket, és megszavazzák. És  ez megy automatikusan, mint ahogy a komputertechnikában ismerjük.

Gregor Gysi azt mondja, hogy reméli, hogy Németországban ma még időben vannak ahhoz, hogy ezt a bizonyos termelési viszonyoknak a kérdését megoldják, és felszabadítsák a technológiát olyan irányba, hogy az emberek jólétét meg lehessen valósítani. Ennek milyen lehetőségei vannak?

Ilyen a munkaidő csökkentése.  A Kádár-rendszerben elkövettük azt az óriási hibát, ha emlékeztek rá, hogy először volt minden második hét szabad szombat. aztán minden hét szabad szombat. Aztán pénteken dolgoztunk 14 óráig 16 helyett. Sokkalta nagyobb léptékben kellett volna változatlan bérek mellett a munkaidőt csökkenteni. Egyrészt azért, hogy a technológia ne tudja kiszorítani az embereket a termelésből. Mert hogyha a technológia fejlődik, evidens, hogy nincs szükség annyi emberre. Sőt, ha a technológia elég fejlett, például a komputertechnikában, ahol ha az ember belenyúl, csak bajt okoz. Nemhogy felesleges, hanem kifejezetten kártékony. Mert megáll, mert cigarettázik, mert pisilni kell neki stb., stb. És emiatt  a munkafolyamat intenzitása csökken.

De ezek a gépek az embereknek a tényleges munkáját elvégzik. Ezek tehát elosztható javak. Ha pedig ezek a javak nem kerülnek elosztásra, annak egy következménye van, hogy rombolás történik. Jobb lett volna, ha nem csinálnak semmit, mert maga a nyersanyag is feldolgozásra kerül, nem kerül értékesítésre, aminek eredményeképpen meg kell azt semmisíteni.

És itt jön be az, ami az én Munkáspártomnak a programjában nincsen benne, amivel nekünk majd az új program nyilatkozatával kapcsolatban kell valamit csinálni: kérem szépen, a környezetvédelemnek a problémája. Egyrészt a megújuló energiákat rendkívüli módon kell preferálni, mert a hagyományos elkopik. És akkor ráadásul Magyarországnak itt van egy nagy problémája, hogy nincs neki. Nem elég, hogy kevés van, hanem azokat a bányákat meg egyebeket be is zárták kíméletlenül, amelyek az ország energiaellátását így vagy úgy biztosították. Nem elég, hogy van vízi energiánk, Bős-Nagymaros, azt leradírozták a térképről, hogy nekünk az nem kell. És ma már gyakorlatilag 1 kilowatt villamos energia szinte megfizethetetlen áron áll a lakosság rendelkezésére. Vannak családok, nem egyet, nem kettőt ismerek, ahol ki van kapcsolva a villany. Gyertyával világítanak, vagy még azzal se.

Tehát jól lehet látni, hogy ezek a kérdések  mennyire összefüggenek, és a demokratikus szocializmus tudja csak – a kínaiak harmonikus társadalomnak nevezik, mi közösségi társadalomnak nevezzük, de gyakorlatilag mindenhol ugyanarról van szó – feloldani. Mégpedig úgy, hogy törekszik arra, hogy a legfejlettebb technikát alkalmazza mindenhol. A munkaidőt lecsökkenteni, amennyire csak lehetséges. Az elosztási viszonyok oldalán: nem attól függ az illetőnek a léte, hogy dolgozik-e vagy nem, hanem a gépek dolgoznak helyette. Ergo meg lehet azt csinálni, hogy ha nem dolgozik is, megéljen egy meghatározott szinten. Ehhez természetesen, mint ahogy említettem, bizonyos szabályokat be kell vezetni: meg kell tiltani az egyéni elsajátítást, meg kell valósítani azt, amit az akadémián  úgy emlegettek, hogy a kisajátítók kisajátítása. Ezt meg kell valósítani. Társadalmasítani kell a különböző tulajdonokat, és be kell vezetni mindenhol az önkormányzati rendszert, amiről azt mondják, hogy a szocialista társadalomban az nem volt az igazi. Pedig hát minden munkahelyen volt pártszervezet, szakszervezet, KISZ-szervezet stb. Ha a mostani munkahelyi demokráciát nézzük, amiben gyakorlatilag semmi nincs – mert hogyha van szakszervezet, a szakszervezetnek beleszólása nincs a termelésbe. Ott pedig  a munkás, az egyszerű munkás felállhatott, és azt mondta, hogy kérem, én ezzel nem értek egyet, azzal nem értek egyet. Lehet, nem történt semmi, de hát legalább elmondhatta. Most, hogyha feláll, és megpróbálja elmondani, másnap neki nem kell bemenni. Ez ennyire egyszerű. Meg van oldva az élete, oda megy, ahova akar, olyan szabad ember, amilyet nem látott a világ, úgy alszik a híd alatt, ahogy akar. Már lehet, hogy már ott se lehet.

Itt most hogyha ezekről az erdőben lakó emberekről, városokról van szó – mentünk fel a Gellérthegyre együtt, egymás mellett annak idején – hát fél város lakik a Gellérthegynek az oldalában. Megdöbbentő, hogy Budapesten mi van.

Itt van egy karcagi illető, akivel nekem kapcsolatom van. Az, kérem szépen, itt Budapest környékén egy fán lakik fent. Tehát van neki egy ilyen nejlonsátorszerű valamije, kifejezetten összkomfortos, telepes televízió van benne, és kérem szépen, ő este mindig oda felmászik a fára, és  ott él évek óta. És Karcagon van lakása. De hát Pesten lehet kéregetni, megél, összeszedi a kis piát, a pénzét, felmászik oda, és ott elvan, mint a befőtt.

Hát nagyjából ennyit akartam én elmondani a demokratikus szocializmusnak a problémájáról. Hát nem tudom, hogy ki hogyan látja. Nézzétek át az anyagot, és meg is lehet írni úgy a komneten, mint a red-help.neten ezekre a kérdésekre adandó válaszokat. És mi semmi egyebet nem akarunk, mint demokratikus úton, gyakorlatilag szavazás útján, nem törvénytelen eszközökkel eljutni a szocialista társadalomhoz.

Ott a Szabó Ervin Akadémián is felvetődött egy nagy piszkos büdös kérdés. Ezt  sokan vitatják, a forradalomnak a kérdését. Én azt szoktam volt mondani, hogy már Marx is sztálinista volt. Mert ő is azt mondta, hogy forradalmat erőszak nélkül nem lehet csinálni. Most hiába ér el ehhez a bizonyos inflexiós ponthoz a technológiai fejlődési görbe, a tőkét magától odaadni: a gyárát, a földjét – elnézést a kifejezésért –, a kupleráját nem fogja odaadni. Mert az neki jövedelmet termel, neki nem kell csinálni semmit ennek érdekében. És ezt tőle el kell venni. Most maga az, hogyha ezt parlamenti úton tesszük, az is egy eszköz, az is egy erőszak. Tehát hogyha megszavazza annak idején a parlament hogy kérem szépen: államosítjuk a 10 főnél nagyobb munkahelyeket, az is erőszak. Mert  önként nem adja át.

Az is egy nagy kérdés egyébként, ami ebben az anyagban is található, hogy meddig szabad lemenni az államosításban. Ezt elfelejtettem mondani. A Rákosi-rendszerben ti még nem éltetek, fiatalabbak vagytok mindannyian, mint én – volt a gebines kocsma. A gebines kocsmárosnak volt a faluban először autója. Nagyon egyszerű okból. Azt nem lehetett ellenőrizni, hogy mit vitt be az áfész-boltba, meg azt se lehetett ellenőrizni, hogy mennyiért adta a piát – és egyúttal ő volt az uzsorás is. Ő volt az első kamatoló – ahogy ma ezek mondják. Ennek az a hozadéka, hogy egy ember dolgozott egyedül, de akkora hozadéka volt, hogy gyakorlatilag az egész családjának nem kellett csinálni semmit. Megéltek belőle. De ebből az időszakból származik kérem szépen a hálapénz is – ennek a fordítottja: amikor állami helyen dolgozik az orvos saját zsebre. Ezt egy központi bizottsági határozattal legalizálták annak idején, mármint a hálapénzt. Hogy tudniillik aki úgy gondolta, hogy ővele szemben az orvos tisztességesen eljárt és meggyógyította, avagy világra segítette a gyerekét, komplikáció nélkül, és ő ezért pénzt akart adni az orvosnak, ezt megtehette.

Ma már nem itt tartunk: ott tartunk, hogy az állami helyen, költségvetési pénzből fenntartott intézményben előre megmondják, hogy a professzor úrnak hány százezer forintot kell adni azért, hogy azt a gyereket a világra segítse stb. Ezért van ebben az anyagban, a Gregor Gysi anyagában az, hogy ezekkel a tulajdonokkal mi lesz. Erre mondtam én, és továbbra is fenntartom az Anyag- és Árhivatal kérdését a tervhivatal kérdését, hogy legyen, de meg kell határozni, hogy mennyi az ár, és a darabszám. Tehát hogy ne szaladhasson el senkivel se a ló, se a professzorral, se a gebines kocsmárossal, hanem legyen meghatározva, hogy mennyi lehet ez a pénz, amit így ki lehet sajtolni a társadalomból. Köszönöm, ennyit akartam mondani.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.