Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szenzációs interjú Moammer Kadhafi orosz katonai tanácsadójával

2011.10.17

Szenzációs interjú egy orosz tiszttel – Moammer Kadhafi katonai tanácsadójával

 

Mindenképp visszatérek Líbiába. Khamis és a mieink várnak

 

Csecsenföld, 1995. január 9. A szövetségi csapatok hankalai bázisára berobban egy GAZ-66 (sisiga – púpos). Ponyvája cafatokban.

A kormány mögött borotválatlan őrnagy. Az autó megáll a tábori kórháznál. A platón sebesült katonák… Így ismerkedtünk meg

Ilja Korenevvel,

a különleges osztag őrnagyával. Ezután többször is találkoztunk. Moszkvában, a Kaukázusban. Ezért nem csodálkoztunk, mikor augusztusban felhívott minket Líbiából. Gyakorlatilag fél évet töltött el Kadhafi ezredessel és családjával. Ilja már egy hete Latin-Amerikában gyógykezelésen van: sebesülés, zúzódás, amelyet az algériai határtól nem messze, a líbiai sivatagban szerzett.

Kiküldetés karavánnal

– Hogy kerültél Líbiába? Oroszország hivatalosan nem nyújt segítséget Kadhafinak.

– Kiküldetést kaptam Algériába, a kereskedelmi kirendeltségre, ez év tavaszán. De az alap feladatom az volt, hogy eljussak Tripoliba. A követség kapcsolatai révén, karavánnal sikerült Kadhafi táborába jutnom. Gyakorlatilag azonnal belefogtunk a Khamis Al-Kadhafi irányítása alatt álló, 32-es megerősített egység felkészítésébe. Városi körülmények között zajló hadviselés elméleti és gyakorlati kiképzésébe. Az, hogy Tripolit nem lehet megtartani, június-júliusban vált egyértelművé. Ezért az osztag tagjainak kiképzését kis független csoportokban, mind városban, mind távol a lakott területektől folyó összecsapásokra koncentrálva folytattuk. Kiemelt figyelmet fordítottunk a diverzáns harcmodor képzésére. A 32-esek katonái és tisztjei jól felkészítettek. Néhányuk Franciaországban, és a SAS-nál is szolgált. De Líbiában tisztelik az orosz katonai iskolát. A kis csoportokban végrehajtott összecsapások taktikáját a 2. világháború és Csecsenföld partizánjai alakították ki. A kis csoport – 20-30 ember – katonai konvojokat támad, aknákat telepít és a végrehajtás után biztonságos területre távozik.

– Azt mondod „mi”? Mi – ez Oroszország vagy valaki más, kikkel voltál együtt Líbiában?

– Természetesen nem egyedül voltam ott. Amit elmondhatok, az az, hogy Kadhafinál ott vannak az embereink. Oroszországból elsősorban a hadsereg tartalékos tisztjei, de a baráti államokból is érkeztek szakértők.

- Nem válaszoltál még – miért küldtek Tripoliba, mikor az orosz vezetés hivatalosan kijelentette – Kadhafinak mennie kell?

– Ki tilthatja meg egy magas beosztású vezetőnek, hogy beosztottjait Algériába küldje? Például, katonai-technikai együttműködés keretein belül? De hogy milyen szóbeli parancsot kapnak az irodában, az már senki fülébe nem jut el. A munkámat az eredmények alapján értékelik, és nem a tervek illetve az időben leadott jelentések alapján. A profik tudják, hogy Líbia megtámadása – része egy előre eltervezett eseménysorozatnak. A következő lépések: Szíria, Algéria, Jemen, Szaúd-Arábia, Irán, Közép-Ázsia és Oroszország. A sorrend mindegy. De Oroszország minden bizonnyal az utolsó. Most marionett figurák irányította ellenséges országok, radarállomások és katonai bázisok veszik körbe, minden módon támogatják a korrupciót, növelik az elégedetlenség érzését.

– Ez után a feladat után szolgálatban maradsz?

– Már elküldtem a felmentési kérelmemet. Tudom, hogy bekérték a személyi aktám. Egyértelmű, hogy nem kitüntetés miatt. De a szolgálati idő és a lakás megvan. Családom nincs. De Oroszországba sem akarok még visszatérni. Ebben az évben sok minden megváltozott, és meghoztam bizonyos személyi döntéseket. Nem adom fel a katonaságot, mert nincs papírom róla.

„Breszti” erőd Tripoliban

– Azt mondtad, hogy Tripolit megtartani lehetetlen volt. Mi volt a hiba a védelemben?

– A hiba nem a védelemben volt, hanem a konfliktus értékelésében. A lényeg az, hogy Kadhafi két párhuzamos világban élt. Nem olyan politikát folytatott, mint Észak-Korea vezetője. Az nem vonakodik – mindent eltapos. Kadhafi a legutolsó pillanatig nem hitt a támadásban. Még augusztus közepén is, mikor már Tripolit és más városokat is bombáztak, ő még Berlusconival és Sárközivel tárgyalt. Ők pedig elhitették vele, hogy földi tevékenység Tripoliban nem lesz. Néhány éve felajánlották Kadhafinak, hogy hozzon létre egy erős, teljes körű légvédelmi rendszert. Ebben a volt szovjet köztársaságok segítettek volna. De ő azt gondolta, hogy ez a lépés csak sértené az USA-t és Európát. Megismétlem, Olaszország, Franciaország, még Nagy-Britannia is biztosították, hogy Líbia ellen földi harci tevékenységet nem indítanak.

Hiba volt még az is, hogy túl sokáig figyelték a már „megvásárolt” líbiai tiszteket. Le kellett volna tartoztatni őket, nem pedig engedni a rohadékoknak büntetlenül terjeszkedni. De Kadhafi szeretett volna minél több árulót elkapni. A konfliktusról alkotott személyes elképzelései miatt Kadhafi habozása, döntésképtelensége több magas rangú tisztnél is a végső oknak bizonyult, hogy elfogadjanak pár millió dollárt és átálljanak a lázadók oldalára. Képzeljétek el, mindenhol esik az eső, jég hull a fejetekre, de csak azt hajtogatjátok – elmúlik, elvonul. Sokakat meg tudtok győzni, hogy kövessenek? Főleg azokat, akiket az ellenség is fontosnak és elsődlegesnek tartott meggyőzni? Az emberi tényező Afrikában is emberi tényező.

– Hogyan sikerült épen kijutnod Tripoliból?

– Minket az Al-Jazeera és a CNN figyelmeztetett. Láttuk a lázadók győzelméről szóló, Katarban felvett filmet. Már köztudott volt a Dohától nem messze felépített, a tripoli Zöld tér pontos másolatának díszlete. Tudtuk, miért készült. Ezek a felvételek jelezték a lázadóknak és a diverzánsoknak a támadás megindítását. A film bemutatása után azonnal a felkelők „alvó csoportjai” ellenőrzési pontokat állítottak fel, parancsnoki bázisokat foglaltak el, Kadhafihoz hű tisztek otthonaiba törtek be. A kikötőben külföldi deszant egységek szálltak partra. Az egyik szárny nem válaszolt. Eskal tábornok harc nélkül megadta magát. Kadhafi kiadta a parancsot: tüzet tűzzel nem oltunk, visszavonulunk. Tripoliból nem lesz olyan üst, melyben egyformán fortyog a katonaság és a lakosság. Néhány száz „halálraítélt” megtagadta a parancsot és a városban maradtak harcolni, hogy a lehető legnagyobb veszteséget okozzák az ellenségnek, elvonva a figyelmüket a vezér és a parancsnokság kitelepítéséről. Ők még mindig ellenállnak. Még most is létezik Tripoliban olyan kerület, ahova még az iszlamisták se dugják be az orrukat. Ez az ő választásuk, az ő városuk, megértem a döntésüket.

Az ostrom megindult. Elhagytuk a Bab al-Aziziya bázis melletti szállásunkat és a főváros déli részébe, egy kis házba költöztünk. Majd pár óra múlva néhány autóval elhagytuk a várost és biztonságos helyre távoztunk. Kiderült, hogy épp ideje volt – a házba három betontörő, bunkerromboló nehéz bomba csapódott. Az autók egyszerű terepjárók voltak és nem Kadhafi részére épített speciális Mercedesek. Miért vonjuk feleslegesen magunkra a figyelmet. Habár biztos vagyok abban, hogy az amerikaiak legtöbbször ismerték Kadhafi tartózkodási helyét. De a rakéták és a bombák mindig 5 perccel a vezér távozása után érkeztek oda. Mintha azt akarták volna közölni, hogy bármikor megsemmisíthetik, de jelenlég még nem engedélyezett a likvidálása. A líbiai konfliktusban nagy figyelmet szentelnek az információs és a pszichológiai hadviselésnek.

– A Líbiában maradt családtagok együtt maradtak?

– Nem, Kadhafi családját szétválasztották azonnal. Ez a legmegfelelőbb megoldás. Az egyszerű líbiaiak azt mondják, hogy ha nem maga Kadhafi tér vissza, akkor valaki a gyerekei közül. Jelenleg egyikük Tunéziában van, a másik Algériában, megint másik pedig Nigériában. De a határok átjárhatóak. Khamis Tripoliban maradt, az ellenállást szervezi. A páncélszekrény Bani-Walidban van. Se az ezredes, se a gyerekei gyakorlatilag nem maradnak egy helyben, állandóan mozognak. A legbonyolultabb feladat – a kapcsolat. Az étert az USA 6. flottájának, a DIA (Defense Intelligence Agency) és a NSA/CSS (National Security Agency/Central Security Service) katonái és technikái ellenőrzik. Ezért nem kockáztathattam meg fényképek és filmek küldését. Ez jóval több időt követel, mint a szöveges dokumentumok küldése. De internet hozzáférés is ritkán van, a NATO tudja, hogy melyik kerületekben tartózkodunk és blokkolják a kapcsolatot.


– Hát igen, elfogott angol katonákról nem sok fénykép van. Hogy zajlott le mindez? Honnan tudtátok, hogy a SAS (Special Air Service) katonái azok, hiszen a harci tevékenységről nincsenek dokumentumok?

– Fényképek lesznek. A foglyok léte és az ellenség nyílt megalázása – ezek tények. A háború az háború, de egy tárgyaló asztalt mindig lehet találni. Minél több az adu, annál nehezebben mennek a tárgyalások. Egy 30 főből álló diverzáns csoportról van szó. A többség a katari hadseregből való, 13 francia és brit. Felderítést végeztek Bani-Walidban. Egyértelműen a főseregnek. De a város környékét nem ismerték eléggé. A helyiek szóltak, hogy egy csoport barangol a környéken. Nekünk sikerült végrehajtani a rajtaütést és elfogni őket. A katariaiakat a líbiaiak kivégezték. Őket egyszerűen utálják itt. Hogy lehet az, hogy egy muzulmán elmegy egy másik muzulmán házába és megöli a családot? Ezért – „yadam”(golyó általi halál) és pont. A briteket és a franciákat elkülönítették, kikérdezték és egy óvóhelyre vitték őket. Tulajdonképpen mit is titkolhattak volna még? Felírták a neveiket, azonosítási számaikat és egységeiket, lefényképezték őket, adataikat pedig elküldték Nagy-Britannia és Franciaország külügyminisztériumába. Felajánlották a feltétel nélküli átadásukat bárhol Líbiában.

Apropó, az autót, amelyből elküldték az információt, néhány óra múlva visszatérve a városba egy rakétával kilőtték. Vagyis az étert elég hatékonyan ellenőrzik. Mikor Nagy-Britannia lemondott a katonáiról, elkezdtünk gondolkozni azon, hogy Algériába szállítsuk őket. Ott egy sajtótájékoztatón bemutatnánk őket a világnak. Mussa Ibrahim csoportjával utaztunk konvojban Algériába a sajtótájékoztatóról tárgyalni. A sok diplomáciai nehézségek miatt a fővárosban semmiképp se tudtuk volna azt megtartani, egy határ menti városkáról tárgyaltunk. Az úton helikopterből lőttek ránk. Engem egy robbanás kidobott a nyitott autóból. Tuareg harcosok találtak meg és segítettek átkelni a határon. Onnan kerültem ide gyógykezelésre. Nem mondhatnám, hogy minden tervszerűen zajlott, de legalább élek.


– Oroszországot fenyegeti az USA és a NATO?

– Természetesen. Nyílt szembenállás az elején nem lesz. Az elsődleges feladat – megint felrobbantani a Kaukázust radikális iszlamisták segítségével, lefoglalni Dél-Oroszországot legalább helyi, de szétterjedt háborúval. Észak-Afrikában (Maghrib) a radikális muzulmánok kerülnek hatalomra. Az Al-Kaida és más szélsőséges csoportok harcosai. Oroszország és a Földközi-tenger között kisebb a távolság, mint Afganisztántól, és persze a hegyek is kisebbek és kevesebbek. USA számára ez megfelelő, de Európa és Oroszország számára nem. Abd al-Hakim Belhadzs – Tripoli katonai vezetője pályázik Líbia új kormányában a vezető pozíciókra. Ő a Líbiai Iszlám Harci Csoport, az USA Külügyminisztériuma szerint egy terrorista szervezet, első számú embere.

– Más jelölt nincs?

– De van: Halifa Haftar lázadó ezredes, aki 20 éve az USA-ban él. Kadhafi korábbi katonai bírája – Muhammad Bashir Al-Haddar. Röviden szólva – Belhadzs Katar embere. Al-Haddar – a franciák támogatta miszráti kiskirályoktól érkezett. Haftar – az USA támogatta bengázi kiskirályok jelöltje.

Ha Belhadzs bekerül a kormányba, és befog, akkor őt fogadni fogják a világ fővárosaiban. Nem rossz – a harcos, aki kapcsolatban áll a kaukázusi ellenállókkal, bemegy a Kremlbe és kezet fog az elnökünkkel.

A radikális iszlám problémája mellett Líbiában a hadsereg raktáraiból ellenőrizetlenül folyik a fegyverek széthordása. És a fegyverek nagy része hajókon a Kaukázusba kerül. Az észak-afrikai kikötőkből a Kaukázus partvidéke – alig pár nap hajóút. Nagyon sajnálatos, hogy akik felelősek az állampolgáraink biztonságáért, nem képesek elolvasni legalább a NATO elemzőinek a jelentéseit. Ők egyenesen kijelentették, hogy a Líbiában eltűnt fegyverek törvénytelen exportja – a világbéke egyik legfontosabb problémája.

– Mi a líbiai konfliktus egyedisége? Miben különbözik ez azoktól, ahol már jártál korábban?

– Minden háború egyedi. Líbiában – ez az eklektikusság. A 2. Világháború tömegpropagandája, a terület felégetése, mint Vietnámban, a lefizetés és dezertálás, mint Irakban. Vannak még saját „belorusz” partizánok. És mint a háborúkban, nagy számban pusztul a helyi lakosság. De a konfliktus természetesen egyedi. Az egyik oldalról: a tuaregek – a sivatag harcosai puskákkal, illetve a szablyás amazighok. A másik oldalról légi bombák és gránátok lézeres távirányítással, pilóta nélküli felderítő gépek. A civilizáció és az örökkévalóság harca.

A 2. Világháború óta valószínűleg ez a legnagyobb területen zajló konfliktus. Viszont az érdekek száma, amik ütköznek ebben a konfliktusban, ha nem is haladja meg a 2. Világháborúét, de egyenlő azzal.

Nagyon fontos elemek még – a pszichológiai és az információs. Líbia fölött állandóan az égen vannak az amerikai propaganda gépezet repülői, papírokat dobálva. Az Al-Jazeera, BBC, CNN, Reuter és más médiák a NATO információs központjának koordinálásával provokációs riportokat közölnek.

– Milyen alapvető feladatok állnak a Kadhafihoz hű erők előtt?

– Itt minden egyszerű. Tiszta matematika. A lakosság 100 %-ra mindig jut 5-10 % ellenzéki és 5-10 % lojalista. Akármi is történjen az országban, akárhogy is viselkedjen a vezér, egyesek mindig kritizálni fogják, mások pedig kitartani mellette. Se ezek, se azok igazából nem számítanak. Számít viszont a lakosság maradék 80-90 %-a, amelyek véleménye akár az egyik, akár a másik oldalhoz húzhat. Ügyes provokációval, megvásárlással, propagandával és a vezető nyugat-európai médiákkal ez az egyensúly felbomlott. De Kadhafi ellenségei túl erősen lökték meg az ingát, ugyanekkora erővel fog ez az inga visszalengeni is. És ez nem biztos, hogy a katonai vagy a politikai szférában fog megtörténni. Azt is mondhatnám, hogy nem fog bennmaradni Líbia területén belül. Ezért a Jamahiriya támogatóinak elsőszámú feladata – mint a bíróságon – ügyesen elővezetni a bizonyítékokat és az érveket. A nép arrafelé különleges. De a szívükkel nagyon jól éreznek. Hogy ki az ellenség, ki a barát, mi a jó és mi a rossz. A feladat igazából nem katonai. Az csak egy kis ráadás lesz.

A katonai oldalon sok minden függ a lázadók NATO támogatásától. Ez elsősorban légi és rádiótechnikai lehet. Ha leállítják, vagy legalább lecsökkentik a harci légi bevetéseket, ahogy ígérik, illetve abbahagyják az éter blokkolását, akkor nem jelent nagy akadályt az Átmeneti Tanács strandpapucsos bohócait likvidálni. A radikálisokkal nehezebb lesz. Ők Afganisztánban és Pakisztán kiképzett emberek. Jól bánnak a fegyverekkel. És nincs hova menniük, de Líbia viszont idegen terület számukra.

Valószínűleg, most zsoldos csapatok érkeznek az országba, akik a védelmük alá veszik az olajvezetékeket és a finomítókat. Már rendelkezünk ilyen információval Bregából és Ras Lanufból. Deszant egységek próbáltak meg partra szállni és a pozíciót megtartani. Eddig sikertelenül. Ezért a minimum feladat – folyamatosan felrobbantani ezeket az objektumokat. A sivatagból érkező rakéták elől nem lehet megvédeni ezeket. Európában meg kell érteniük, hogy minden egyes hordó kőolaj nagyon drága lesz számukra. Mind dollárban, mind pedig emberéletben. A zsoldosok se idióták, olyan magas árat fognak követelni a munkájukért, hogy alkalmazásuk egyszerűen nem lesz kifizetődő. A reguláris erőket pedig objektumvédelemre használni, butaság. Nekik más a feladatuk.

– Kit támogatnak akkor a líbiaiak? Kadhafit vagy az új rezsimet?

– Az új rezsimet én még nem sietnék hatalomnak nevezni. Természetesen az egyszerű emberek azokat támogatják, akik munkát és élelmet, és ami a lényeg – létbiztonságot adnak nekik. Líbiában éltek emberek, akik kritizálták Kadhafit, ez tagadhatatlan. De ez egy értelmes ellenzék volt, nekik eszükbe se jutott fegyvert ragadni és lemészárolni a lakosságot. És ők kisebbségben is voltak. Az új hatalomnak nevezett valakik, különösen a radikálisok nem képesek elhozni Líbiába a stabilitást. A közeljövőben sem. Mert a többség nem igazán Kadhafiért áll ki, hanem a „Kadhafi időkért”. De Keleten tradicionálisan mindent az erő és a pénz határoz meg. Ha a lojalisták meggyőzően megnyernek néhány csatát, akkor a nép őket fogja támogatni. Jelenleg néhány város ellenáll, míg máshol a Kadhafi-hű csapatok kemény csatákat vívnak, de a nép csak bénultan áll és néz, mitől-kitől is szabadították fel és miért. Állandóan összehasonlítgatja, hogy mi volt korábban és mi várható. És a következtetések senkinek sem tetszenek. Ha az ellenállás feladja Sirte-t, Bani-Walidot és más bázisukat, akkor a többség átáll az új hatalom oldalára. Már csak félelemből is. Mert nem marad más választásuk. A helyzet alakulása ebben a régióban a közeljövőben felgyorsul. A következő hónapokban kirajzolódik a későbbi események iránya. Ha sikerül normális információáramlás segítségével a háború okait bemutatni, akkor a lojalisták sikere biztos, a győzelmet a Kadhafi-hűek és a Jamahiriya támogatói vívják ki.

– Mit éreznek most az egyszerű líbiaiak (nem a katonák és nem az Átmeneti Tanács lázadói)?

– A legpontosabban – átvertnek, megvertnek, megerőszakoltnak érzik magukat, csak szabadnak nem. Képzeljük csak el, 1991-ben a NATO elkezdte volna bombázni a Szovjetuniót a „humanitárius segítség” jelszavával. És még be sem fejezték volna a bombázást, amikor lerohanták volna az országot és a kapitalisták elkezdték volna szétosztani az olajmezőket, a gyárakat, a radikális papok pedig betörni az otthonokba… És ezek is, azok is mondogatták volna, hogy mi most megmutatjuk, hogyan is kell élnetek. Az utóbbiak még hozzátették volna, hogy az egyetnemértőknek golyó jár. Az emberek a magukba fordulást választották volna, a túlélésükért alá is írtak volna valamilyen papírt és kitűzték volna az új zászlót, csak hogy ne öljék meg őket, hogy enni adjanak, hogy visszakapcsolják a vizet és az áramot. Az emberek várták volna a hadsereg előjövetelét az erdőkből, a régi idők visszatérését. Hasonlóképpen gondolkoznak most a líbiaiak. De mivel sok vér folyt – semmi se térhet vissza a kezdetekhez.

– Beszélsz arabul?

– Van egy arab mondás: aki leélt 40 évet a nép között, az a részévé vált. Ha nem beszéltem volna, nem is küldtek volna. Az arab közmondások és szállóigék elég lényegre törőek. Nemrég még egyet eltettem a tarsolyomba, amikor 100 strandpapucsos lázadó AK géppisztolyokkal és gránátvetőkkel a kezükben betört a Sirte melletti, külföldi delegációk fogadására épített és aláaknázott palotába, és amit utoljára láttak az életükben, az egy falra festett szöveg volt, egy iraki tiszti mondás: „hová tartasz így meztelen fenékkel, csak nem a tiszti étkezdébe”.

– Mikor tervezed visszatérni Líbiába?

– Néhány nap múlva már egy szomszédos országban leszek. A határ 90 %-a nincs a lázadók ellenőrzése alatt. Megvan a kapcsolat Khamisszal is, a mieinkkel is. Várnak.

Alekszandr Grigorjev - Argumenti.ru

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.